Csengőszó hallatszik az aprócska és zsúfolt szobácskán keresztül, ami csak egy dolgot jelenthetett. Eljött a kis Jézuska meglepni a gyermekeket, akik izgatottan és boldogan várakoznak mindig rá. Óriási zaj keletkezett az izgatott lurkóktól, mind siettek le a lépcsőn, hogy megkapják a kis ajándékiakat. 

Azonban egy aprócska lányka maradt a szobájában az ablak alatt ülve. Nézte a szépen ragyogó csillagokat nagy szemekkel és várta, hogy valaki eljöjjön érte. Nem értette, hogy miért ez az élet jutott neki. Ha lenézett a sötét, csendes utcára, akkor csak pár boldogan nevetgélő családot látott ezen a szép ünnepi estén. Mindannyian nagyon boldogok voltak együtt, tisztán érezni lehetett a meghittséget. 

Viszont Ő mégis ott ült magányosan az ablakban Karácsony éjszakáján. Nem panaszkodott sosem azért, mert neki nem adatott meg egy szerető család. Tudta, hogy vannak nála rosszabb helyzetben is, de titkon mégis arra vágyott, hogy egy napon valaki elviszi ebből, a számára már börtönnek tűnő épületből. Nem bántották őt fizikailag, de nagyon megviselte már, ahogyan szavakkal bántalmazták évekig. Egy kisgyermek számára nagyon megterhelő lehet, akár az egész életét is befolyásolhatja. 
Ilyenkor az évben persze itt is más hangulat vette át az uralmat, de ez mind csak színjáték volt. Nem voltak boldogok, tudta jól, hogy a többiek is így éreznek. Nagy sikongatással és nevetéssel vették át a nekik szánt meglepetést, de a háttérben mégis ott volt az a sok fájdalom. 

Sokáig kereste, hogy vajon ők miért nem érdemelték ki azt, amit a többi gyermek is. Rájött, hogy hiába keresi, nem fog rájönni, az élet egyszerűen ezt adta nekik. 
Az ilyen élet miatt sajnos sok mindenből kimaradt, viszont nagyon sok minden lehetőségére állt. Imádott táncolni és énekelni. Tudta, hogy ő egyszer egy művész lesz, aki óriási közönségek előtt fog szerepelni. Mindenki kinevette emiatt és azt mondták ez lehetetlen. Egy ilyen lányból sosem lesz sikeres ember. 

Rengeteg éjszakán keresztül sírdogált emiatt, hiszen neki csak az álmai voltak csupán. Minden változott, jöttek-mentek a gyerekek, a nevelők. Mindig minden változott, kivéve egy dolgot. Az álmát. Ez volt neki mindig is a menedéke, ebbe tudott csak kapaszkodni. Elképzelte magát, hogy a színpadon van és az álmait éli. Boldogságot érzett. Akkora öröm veszi át ilyenkor a hatalmát, amit nem tudna elmagyarázni, az egész testét átjárta az érzés. 
Viszont ez jelenleg, még csak egy álom számára.

Egy aprócska kis mosoly jelent meg a száján, majd az ajtóra nézett, amin egy szőke hajú lányka nézett be.
-Hé Inez! Te nem jössz kibontani az ajándékokat? Mindenki rád vár!-szólalt meg kicsit nyafogva a kicsi lány, amitől csak még nagyobb mosoly terült el a száján.
-De persze, menj előre! Már is jövök-felelte neki, majd el is tűnt a váratlan személy. Lassan felállt, és megindult az ajtó felé. Már látta a fényeket, melyek az ajtón keresztül áramlottak be, majd összekapva magát leindult a lépcsőn.
Meglátta a többi lakót és egy kicsit jobb kedve lett. Ő is beült a körbe magához véve az ajándékát, majd lassan elkezdte bontogatni.
Azt remélte egyedül, hogy mikor meghallja egy év múlva újból a csengőszót, akkor már tartozni fog valahová és egy szeretetteljes család veszi őt majd körbe. És ki tudja, talán tényleg így lesz.

Tudom kicsit szomorúbb történetre sikeredett ez most. De mindenkinek nagyon Boldog Karácsonyt kívánok, és remélem jól fog telni. :) Mindig legyünk hálásak a családunknak, nem mindenkinek adatik meg ez sajnos, ezért használjuk ki az együtt töltött időt! :)