Büszkének lenni magunkra, szinte elengedhetetlen dolog. Persze van olyan helyzet is, amikor nem szabad túlzásokba esni, mert a végén átesünk a ló túloldalára anélkül, hogy észrevennénk. Viszont egy egészséges büszkeség kötelező. Ha nem vagyunk arra büszkék, amit idáig elértünk, akkor szinte feleslegesen dolgoztunk érte. 

Ha valami olyat csináltál, ami sok erőfeszítést vett igénybe, és tényleg beleadtál mindent, akkor az teljesen normális, ha büszke vagy magadra. Ha nem lennél büszke, akkor nem lenne semmi, ami tovább motiválna téged. A büszkeség által (is) több erőd lesz a további munkáidhoz. 

Nagyon sok erőt ad, mikor kimondhatod, hogy igenis megcsináltam és igenis büszke vagyok magamra. Régen én sem mondtam ki, egyszerűen még csak nem is mertem. Nem volt elég önbizalmam hozzá és ezt kimondani, olyan nagyképűen hangzott volna. De közben ez egy természetes dolog lett volna, nem nagyképűség. A nagyképűség az már más lenne, akkor az ember felvág a tetteivel, ami már teljesen más helyzet lenne. 

És azért is nagyon fontos ez, mert mások is csak így lesznek büszkék rád. Miután magadnak elismered, azt amit tettél, akkor hidd el hirtelen a többi ember is körülötted el fog téged ismerni. Megváltozik bennük is valami, látni fogják, hogy teljesen komolyan gondolod azt, amit éppen csinálsz. Itt már a magabiztosság is felmerül, mivel anélkül nem tudjuk elismerni sem magunkat. De ezt inkább, majd egy másik bejegyzésben fejteném ki részletesebben. 

Ha meg van ugye az, hogy magunkat elismerjük, és büszkék is vagyunk, akkor jönnek a többiek. Be kell valljam, én is sokszor azért tettem régen dolgokat, hogy más elismerjen és igenis mondja a dicsérő szavakat. Mástól akartam elvárni, hogy magabiztosságot öntsön belém. Persze valamilyen szinten adott is, de nem feltétlen azt csináltam, amit szerettem, hanem azt, amire tudom, hogy büszkék lesznek. És őszintén, nem is jött annyi visszajelzés, de akkor még nem értettem miért van ez. 

Most már tudom, hogy azért, mert saját magamra sem voltam büszke. Nem voltam büszke, mivel nem is volt mire. Nem azt csináltam amit szerettem volna, nem is törődtem ilyenekkel. Egyszerűen csak az elismerések után hajtottam, de feleslegesen. 

Nem láttak bennem olyan dolgot, amire úgy kimondottam büszkék lehetnek. De ez mind csakis az én hibámból eredt. Ha azt csináltam volna, ami számomra volt fontos, és jól éreztem volna benne magam, akkor ők is máshogy álltak volna hozzá. Nem láttak rajtam az őszinte boldogságot, ami érthető is volt, mert én sem éreztem úgy magam. 

Viszont, amióta igenis megdicsérem és elismerem önmagamat is, azóta ez teljesen megváltozott. Már nem azt néztem, hogy ki mitől lenne büszke rám, hanem azt, hogy én mitől lennék büszke magamra. Ez mindent megváltoztatott. Elkezdtem a saját utamat járni, és saját terveim lettek. Lehet ez valakinek nem tetszett, de nem foglalkoztam vele, mivel én egyre boldogabb lettem. 

Nem éreztem előtte ilyet, de saját magamra is büszke lettem. Kimondhattam végre, hogy igenis én csináltam ezt meg és nem valaki más. Nem kell azzal foglalkozni, hogy más mitől lenne büszke, hanem azzal kell, amitől te büszke lennél. Ne érdekeljen, hogy valaki azt mondta, ne ezt vagy azt csináld. Nem szabad, hogy érdekeljen, akármilyen közel is áll hozzád. A saját utadon kell menni, nem tudhatja neked mi a megfelelő út.

És hidd el, ha tényleg a saját utadra lépsz, és boldog leszel akkor el fognak ismerni téged, még az is, aki először ellenezte azt, amibe belekezdtél. Látni fogják rajtad a teljes boldogságot és azt, hogy megtaláltad önmagadat. Be kell bizonyítanod nekik, hogy igenis jól döntöttél, és ha ez sikerül, akkor senki sem fog téged megkérdőjelezni. Ezek után biztosan büszkék lesznek rád kétségen kívül.